udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
37
találat
lapozás: 1-30 | 31-37
Névmutató:
Bessenyei István
1998. április 8.
Egy éve alakult meg a Szatmárnémetiben a Kulissza műkedvelő színjátszó csoport, első bemutatójuk 1997 novemberében volt. A régi műkedvelő mozgalmat akarják feltámasztani. Szakirányítójuk Bessenyei István színművész. /Dancs Artúr: Nincsenek "Kulissza"-titkok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), ápr. 8./1998. október 11.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság /PBMEB/ szervezésében a negyedik honismereti konferenciát tartották meg okt. 9-11-e között Sarmaságon, melynek az 1848/49-es szabadságharc eseményeinek és emlékműveinek bemutatása volt a fő témája. A PBMEB 1993-ban alakult, működési területe a bánsági Arad, Temes és Krassó-Szörény, valamint a partiumi Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyékre terjed ki, tagjai helytörténeti, néprajzi kutatómunkát végeznek, műemlékeket, emlékhelyeket leltároznak felés ismertetnek, honismereti dolgozatokban számolnak be munkájukról, melyeket évi vándorgyűléseken terjesztenek elő. Az idein közel félszáz dolgozatot terjesztettek elő. Benedek Zoltán /Nagykároly/ két eltűnt szoborról és szétvert emléktáblákról értekezett. Nagykárolyban a jelenlegi városközpontban, a szökőkút mellett állt Kölcsey Ferenc szobra, Kallós Ede alkotása, a milleniumi évfordulón, 1896-ban állították fel. 1938-ban lefejezték a szobrot. Ugyancsak Nagykárolyban állt Kossuth Lajos szobra a mai is Kossuth-kertnek nevezett parkban, szintén Kallós Ede munkája, a szobor 1939-ben eltűnt, akárcsak a Petőfi-emléktáblák. A PBMEB kiadásában jelennek meg a Partiumi Füzetek, szerkesztője Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, a legújabb füzet Bessenyei István református tiszteletes Sarmaság című munkája. /Fejér László: Partiumi honismereti konferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./ A honismereti konferencián Dánielisz Endre az 1901-ben Nagyszalontán felállított Kossuth-szobor ledöntésekkel tűzdelt kálváriáját ismertette, Vajda Sándor Borosjenő várának történetét foglalta össze. /Honismereti konferencia. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 20./ Előadást tartott többek között Béres József /Máramarossziget/, Bokor Irén /Érmihályfalva/, Erdei János /Szilágysomlyó/, Fazekas Lóránd /Szatmárnémeti/, György Irén /Szalacs/, Hitter Ferenc /Felsőbánya/, dr. Jósa Piroska /Nagyvárad/, Kordics Imre /Nagyvárad/, Kovách Géza /Arad/, Major Miklós /Szilágynagyfalu/, Magyari Etelka /Arad/, Osváth Sára /Sarmaság/, Pávai Gyula, Puskel Péter /mindketten Aradról/, Székely Antal /Ombód/, rajtuk kívül Erdőközi Zoltán /Lelle/ Szilágy megye iskolahálózatáról tartott előadást. /Péter I. Zoltán: IV. Partiumi honismereti konferencia. = Bihari Napló (Nagyvárad), okt. 27./1998. október 20.
Egy éve indult meg a Partiumi Füzetek sorozat a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely /PBMEB/ kiadásában. A sorozat szerkesztője a PBMEB elnöke, Dukrét Géza. Megjelent a sorozat hatodik kiadványa, Bessenyei István Sarmaság című kismonográfiája. Az ötödik volt a közismert Benedek Zoltán munkája: A nagykárolyi Károli Gáspár református templom. /Fejér László: Partiumi Füzetek. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 20./2001. március 26.
Márc. 24-én Nagyváradon, a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében tartotta honismereti találkozóját a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság. Dukrét Géza elnök bevezetője után előadások hangzottak el, majd megtartották a Bizottság közgyűlését és megbeszélték a Bihar megye honismerete című gyűjteményes kötet szerkesztésével és kiadásával kapcsolatos tennivalókat. Az előadások változatosak voltak, többek között Bessenyei István Székelyhíd történetét foglalta össze, Major Miklós falutörténeti dolgozata egy Árpád-kori település, Szilágyzovány históriáját taglalta, Sallay Károly ugyancsak egy Árpád-kori, magyar szempontból elszórványosodó falu, a Szatmár megyei Apa monográfiájából kínált ízelítőt. /Helytörténészeink nem tétlenkednek. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 26./2001. augusztus 21.
A nagybányai Lendvay Márton Színjátszó kör és Alapítvány aug. 13-18-a között első ízben szervezett táborozást a máramarosi színjátszók és kulturális programszervező részére Koltón, a református gyülekezeti otthonban, Varga Károly helyi református tiszteletes jóvoltából. A szórványban élő kis magyar közösségek összetartásáért munkálkodó színjátszók jöttek össze. A lendvaysok, a szinérváraljiak, a hosszúmezeiek, a kapnikbányaiak, ott volt Bodnacsuk Magdolna Rónaszékről, Melencsuk Rozália Magyarláposról, és máramarosszigeti Zahoránszky Ibolya is. Résztvevők érkeztek még Nagybányáról, Domokosról, Erzsébetbányáról és Felsőbányáról. Az előadók között volt Bessenyei István színművész, a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ tagja, továbbá Kiss Kornél és Méhes Béla, a Lendvay alapító tagjai. Sajnos a pedagógusok nem jöttek el. Máramaros megyében még mindig sok helyütt attól is félnek, hogy magyarul megszólaljanak. /Dancs Artúr: I. Színjátszó Tábor - Koltó 2001. Színjátszásról a szórvány szórványában. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2001. augusztus 25.
A koltói első Színjátszó Tábor egyik legnépszerűbb meghívott előadója Bessenyei István színművész volt, a Harag György Társulat /Szatmárnémeti/ tagja. Simori Sándor, a nagybányai Lendvay Márton Színjátszó Kör elnöke, a tábor szervezője elmondta, a szatmári színész-rendező szaktudására nagy szükség van a táborban, másrészt Bessenyei István személyében a szatmárnémeti Kulissza színpad is képviseltette magát a találkozón. Bessenyei István elmondta, hogy a gyakorlati foglalkozásokat elsősorban a gyerekeknek, a fiataloknak szánta, de kellemes meglepetés érte, amikor az idősebbek is igen nagy számban eljöttek. A tábor tulajdonképpen az "animátoroknak" szól, erre irányul a programok jelentős része. Például arra, hogyan kell bejegyeztetni egy csoportot, milyen jogi háttérre van szükség egy csoport működéséhez. /Dancs Artúr: Színjátszó Tábor - Koltó 2001. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./2002. március 5.
Majd másfél évtizedes kihagyás után a közönség régi kedvence, Soós Angéla március 7-én a szatmárnémeti Játékszínben lép színpadra a Bessenyei István által rendezett Tennessee Williams: Beszélj, mint az eső... című egyfelvonásosában, partnere Vándor András lesz. /Soós Angéla ismét a színpadon! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./2002. március 11.
Márc. 7-én Szatmárnémetiben a premieren a színház társulatának két alapítótagjának tapsolt a közönség, Soós Angélának és Vándor Andrásnak. Bessenyei István Tennessee Williams: Beszélj, mint az eső, hadd hallgassalak című egyfelvonásosát vitte színre a két művésszel. Az előadás második része a meglepetés a közönség számára: kötetlen beszélgetés a művészekkel pályafutásukról, a színházalapításról, az első szatmári társulatról. A nézőtéren helyet foglaló színművészek, köztük Ács Alajos és Diószegi Iván hangulatos történetetekkel hozakodtak elő. András Gyula színművész Harag Györggyel párhuzamosan a színház korábbi vezetőjét, Parászka Miklóst méltatta. /Dancs Artúr: Köszönjük a Színházat és az 50 évet! = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11./2003. március 24.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság a szokásos tavaszi partiumi honismereti találkozóját tartotta Nagyváradon, márc. 22-én. A Kriza János Néprajzi Társaság tagjai a moldvai csángókról tartottak előadásokat. Dukrét Géza elnök köszöntő szavait követően kezdetét vették a felolvasások. Az első részben a PBMEB tagjai, Kupán Árpád, Antal Béla, Nánási Zoltán és Borbély Gábor II. Rákóczi Ferencnek a Partiumhoz kötődő emlékeit idézték fel. Ezt követően Székely Antal, Nagy Aranka, Fábián József és Bessenyei István változatos tematikájú ismertetőket tartott a 20. század emlékezete tematikában. A találkozó második részében a kolozsvári Kriza János Néprajzi Társaság elnöke, dr. Pozsony Ferenc és a társaság fiatal tagjai - Peti Lehel, Kinda István, Nagy Emőke, Ilyés Sándor, Pete Komáromi Sára, Ivácsony Zsuzsa, János Szatmári Ildikó, Fülöp Mónika, Miklós Zoltán és Buzogány Zsuzsa - tartottak előadásokat kutatási témájukról, a moldvai csángók életéről. /Péter I. Zoltán: Honismereti találkozó volt Váradon. = Bihari Napló (Nagyvárad), márc. 24./2003. szeptember 16.
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság szept. 5. és 7. között Hegyközkovácsiban szervezte meg IX. Partiumi Honismereti Konferenciáját. Megünnepelték egyúttal a szervezet megalakulásának 10. évfordulóját. Köszöntéseket Dukrét Géza, a PBMEB elnöke, Forró László lelkipásztor mint házigazda, Tőkés László püspök, Nagy Gizella, Bihar község polgármestere, Matekovits Mária, az EMKE alelnöke, Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke, Diószegi László, a Teleki László Közalapítvány ügyvezetője, Soós Lőrinc, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal elnökhelyettese mondtak. Dukrét elnök beszámolójában röviden ismertette a tíz év eseményeit, eredményeit: kilenc konferencia, kilenc pályázati kiírás, 23 kötet a Partiumi Füzetek sorozatában, tizenegy honismereti tábor, tizenhárom emléktábla. Ezt részletesen bemutatja az erre az alkalomra megjelent évkönyv, amely az említett sorozat legfrissebb kiadványa. Ezt követte a Fényes Elek-díjak kiosztása: Lakóné Hegyi Éva (Zilah), Dukrét Géza és post mortem Benedek Zoltán (Nagykároly) az idei kitüntetettek. Tempfli József és Tőkés László püspökök támogatását a Fényes Elek-díj bronzplakettjeivel köszönte meg az egyesület. A tudományos ülésszak, a hagyománynak megfelelően, a környék megismertetésével kezdődött. Dukrét Géza a Hegyköz vidékét mutatta be, Forró László Hegyközkovácsi helytörténetéről és mai helyzetéről tartott előadást. A konferencia fő témája a Rákóczi-szabadságharc 300 éves évfordulója volt. A következő előadások hangzottak el: Hajdú Jenő: A nagyságos fejedelem szülőháza, dr. Szénássy Zoltán (Révkomárom): Kuruc világ Komárom megyében, Hitter Ferenc (Felsőbánya): Pintye havasi betyár vagy Rákóczi kuruca 1703 augusztusában, Fazekas Loránd (Szatmárnémeti): A majtényi fegyverletétel emlékoszlopa, Pálkovács István (Temesvár): II. Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak útja a Bánságban - 1906, Nagy Aranka (Nagyvárad): Mányoki Ádám - II. Rákóczi Ferenc arcképfestője. Az Érmellék borospincéit, borászati eszközeit bemutató kiállítás Sófalvi István fotóművész nevéhez fűződik. Szept. 6-án A20. század öröksége, emlékezete című témakör keretében zajlott, a következő előadásokkal: Halász Péter (Budapest): A második évezred öröksége - Gondolatok a hagyományról, Kupán Árpád (Nagyvárad): A nagyváradi szabadkőművesség szerepe Nagyvárad 20. század eleji felvirágoztatásában, Puskel Péter (Arad): Az aradi Szabadság-szobor feltámadása, Sándor István (Arad): Felállítás előtt az aradi Szabadság-szobor, Matekovits Mária, Matekovits Mihály (Arad): Fogalom - árnyékkal. Gondolatsor az aradi Szabadság-szobor esztétikájáról, Pávai Gyula (Arad): Fischer Aladár, az Aradi Katolikus Gimnázium igazgatója, Nánási Noémi (Érmihályfalva): Máté Imre - egy küzdelmes költői pálya, Csanádi János (Kisjenő): Nagyzerind szellemi nagykorúsodásának erőforrásai, Tácsi Erika (Temesvár): A temesvári Bartók Béla Líceum, a 20. század teremtménye, Krestyán Ilona (Temesvár): Az iparosképzés helyzete Temesváron a 20. század elején, Pásztai Ottó (Nagyvárad): A nagyváradi vegyipar története, Jancsó Árpád (Temesvár): A Béga hajózó csatorna csegéző műve, Bessenyei István (Segesvár): Az önpusztító fegyver. Az előadásokat közgyűlés követte. Szept. 7-én, vasárnap szakmai kiránduláson vettek részt a megjelentek, magyarországi Árpád-kori templomokat látogattak meg. A PBMEB idei évkönyve a Partiumi Füzetek sorozat 23. tagja, Dukrét Géza szerkesztésében. A több mint 400 oldal első fele a civil szervezet történetét, eseménykrónikáját, adatbázisát tartalmazza, a másik fele pedig 21 honismereti, helytörténeti tanulmányt a bizottság tagjainak tollából, igen változatos tematikával. A kiadvány a Bihar Megyei Tanács támogatásával jelent meg A műemlékvédelem fölöttébb szükséges voltáról címmel. /D. G.: Felmutatás, értékmentés, öntudatápolás. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), szept. 16./2003. december 19.
Szatmárnémetiben a helyi RMDSZ köszöntötte a magyarság érdekében nyugdíjasokat. Ott volt többek között dr.Bura László közíró, nyelvész, főiskolai tanár, dr. Nagy Béla gyermekorvos, dr.Lutz János szívgyógyász, dr.Ábrám Lídia orvos, Soós Angéla, Diószeghi Iván, Bessenyei István színművészek, Csillag Tibor jogász, Fejér Kálmán zenetanár, népzenekutató, Cziprisz Imre, Bor Béla, Fazekas Loránd és más ismert tanárok, Klein Élu kirakatrendező, Tasi József mérnök (a Láncos templom presbitere), Leiher Géza főkertész és sokan mások. Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, az RMDSZ megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket. /Közösségünkért tevő nyugdíjasok köszöntése. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 19./2004. november 24.
Immár ötödik esztendeje Budapesten a Hilton Szállóban jótékonysági estet rendez a csángókért a Frater Julianus Alapítvány javára, amely a határon túli magyar kisebbségek megsegítését tűzte ki céljául. Nov. 21-én megtelt a terem. Mint ahogy 1999 óta minden esztendőben, ezúttal is kitüntette jelenlétével a rendezvényt Mádl Ferenc köztársasági elnök, illetve Dalma asszony, aki az esemény fővédnöke volt. Idén első ízben meghívták a rendezvényre a szatmárnémeti Harag György Társulat színművészét, Bessenyei Istvánt is, aki fiával a több országos és nemzetközi irodalmi, illetve előadói versenyen díjazott Bessenyei Gedő Istvánnal lépett fel a közönség előtt. Nagy tapssal üdvözölték Tőkés László püspököt, illetve a politikai szférát képviselő Áder Jánost és Semlyén Zsoltot. /(Dancs Artur): Jótékonysági est a csángókért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./2005. július 16.
Három nemzetközi tábor zajlott az elmúlt héten Szilágycsehben. A három tábor – diákszínjátszó, néptánctábor és európai uniós tábor programjai összefonódtak. A budapesti Zene-Tánc-Mozgás Egyesülettel közösen immár ötödik alkalommal rendezték meg a diákszínjátszó tábort. A már szilágyságinak számító Nagy István és Hatházi Áron költő itt készíti fel a diákokat a versmondás alapjaiból, a szövegtani, verstani és hangtani ismeretekből. A táborban Bessenyei István és Gál Gyula szatmári színészek foglalkoztak a diákokkal. Párhuzamosan zajlott a IV. Zsibai nemzetközi népzene és néptánctábor, ahol sok külföldi közreműködik az autentikus népi kultúra megismertetésében. A harmadik táborban csehországi, lengyel, magyarországi és természetesen romániai diákok ismerkedtek az Európai Unióval, pontosabban a kisebbségek helyzetével. Az Európai Bizottság által támogatott rendezvény hivatalos nyelve az angol. A táborszervezők ebben az évben jegyezték a legnagyobb részvételt. A szervezést a Berkenye Egyesület, a városi művelődési ház, az RMDSZ helyi szervezete meg a polgármesteri hivatal vállalta. /Józsa László: Hármas táborbontás Szilágycsehben. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 16./2005. december 22.
Szatmárnémeti történetének első játékfilmjét láthatják a helyi művészkávéház vendégei. A szatmári magyarság új kulturális fóruma, az Art Caffé, már eddig is több emlékezetes műsornak adott otthont, például Méhes Kati és csapata több stúdió-előadásának. Az Erdős I. Pál műhely-galéria mellett található művészkávézóban látható Bessenyei István népszerű színész filmje, melyet ő írt és rendezett. /Sike Lajos: Filmtörténet az Art Cafféban. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 22./2006. október 31.
Szilágycsehben nyolcadik alkalommal rendezte meg Bodea György kémiatanár a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált. Akkora volt az érdeklődés, hogy kétnaposra kellett nyújtani a rendezvényt, mert a 27 előadás nem fért be egyetlen napba. A rendezők mintegy 250 résztvevőre számítottak, de majdnem 460-an jöttek el. A Szilágyságból és a környező megyéken kívülről Déváról, Temesvárról és Maros megyéből is érkeztek csapatok. Október 27-én az általános iskolások léptek színpadra. Közülük a szilágynagyfalui Petri Mór Általános iskola Maszkurái kapták az első díjat, második lett a tasnádi Minitinik csapata. A harmadik helyen a dévaiak és a gernyeszegiek osztoztak. Október 28-án a középiskolásoké volt a színpad. A szilágycsehi művelődési otthon kicsinek bizonyult a sok jó előadás mindegyikére. Bessenyei István, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja, zsűrielnök értékelésében jelezte: nagyon nagy gondban voltak, mert látványosan javult az előadások színvonala. Végül két első díj mellett döntöttek: a székelyhídi Grifittit és a zilahi Szkoccsot tartották a legjobbaknak. Második díjat kapott a nagyváradi Epepe. Harmadik díjat a kolozsvári Pázmány Péter Római Katolikus Gimnázium Angyalkák csapata vitte haza, ők kapták a közönségdíjat is. A zsűri különdíjakat is kitalált, hogy jutalmazza a diákok lelkesedését. A Sziporkák díjat a tasnádi Teletinik érdemelték ki, de a krasznai Tinikomédiások is kaptak díjat. „Már a tavaly is az volt az érzésem, hogy a PADIF Erdély legfontosabb diákfesztiválja lesz, az idén csak erősödött ez az érzés”, nyilatkozta Mátyás Irén, a Zsámbéki Művelődési Ház igazgatója. Elmondta, régóta évente két-három csapatot is meghív Zsámbékra a Kárpát-medencei diákszínjátszó fesztiválra, de most nem tudott dönteni. /Józsa László: Sikeres diákszínjátszó fesztivál. III. díj a kolozsvári Pázmány Péter Gimnáziumnak. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./2010. április 6.
Tartalmas konferenciát szervezett a PBMET
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) szombaton a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen tartotta meg hagyományos tavaszi konferenciáját. Érdekes előadások hangzottak el, szó esett a társaság idei programjairól, valamint a Fényes Elek-díjak odaítéléséről is döntöttek az egybegyűltek.
A közel negyven jelenlévőt Dukrét Géza, a társaság elnöke köszöntötte. Ezután Kordics Imre tartotta meg A tordai csata című előadását. Mihálka Nándor a Szalárd melletti Adorján-várnál végzett feltárásokról tartott beszámolót. A várat 1240–1250 között építették fel. A tornya nem Árpád-kori, hanem későreneszánszbeli. A feltáráskor faragott köveket találtak és kályhacsempéket. Az előbbi alapján és a történelmi forrásokból az derül ki, hogy volt egy románkori épületegyüttes, amit a 15. század elején gótikus stílus szerint átépítettek, az cserépdarabokból pedig arra lehet következtetni, hogy volt egy reneszánsz, későreneszánszbeli átépítés. Az érdekes előadás után Kovács Rozália beszélt Bernáth Józsefről, a szabadságharc egyik személyiségéről, aki éppen 150 éve halt meg. Asbóth Oszkár repülőmérnökről, a helikopter ötven éve lehunyt feltalálójáról Puskel Péter tartott előadást. Asbóth az Arad megyei Pankotán született az Osztrák-Magyar Monarchiában. Az első helikopter című könyvében írt részletesen az általa végzett kísérletekről. Kétséges mind a mai napig, hogy ő találta-e fel a helikoptert, viszont az bizonyos, hogy kísérleteivel hozzájárult annak későbbi, a mai értelemben vett helikopter megépítéséhez. A szalontai Rozványok családfájáról, illetve Arany Jánosékkal való kapcsolatukról Dánielisz Endre beszélt részletesen. A programban meghirdetett Értarcsai katonaszökevény című értekezés az előadó, Bessenyei István távolmaradása miatt elmaradt.
Az előadások utáni közgyűlésen egyperces néma csenddel emlékeztek a 61 éves korában elhunyt tagtársukra, Borbély Gáborra. A pénzügyi beszámolót követően Velcsov Margit szólalt fel, akinek kezdeményezésére pár évvel ezelőtt Nagycsanádon felavatták Révai Miklós nyelvész emléktábláját. A PBMET programismertetője után a Fényes Elek-díjak odaítéléséről döntöttek. Úgy határoztak, hogy Starmüller Géza, Tácsi Erika, Mihálka Magdolna és Gellért Gyula kapja meg az elismerést. A tartalmas konferencia baráti beszélgetéssel zárult.
Ladányi Norbert
Reggeli Újság (Nagyvárad)2010. október 6.
Partiumi Diákszínjátszó Fesztivál
Október 8. és 10. között Szilágycsehben immár tizenkettedik alkalommal tartják meg a Partiumi Diákszínjátszó Fesztivált.
A diákszínjátszó csoportok seregszemléjén megyénk is képviselteti magát, valamint a zsűritagok között Bessenyei István szatmárnémeti színművész is értékeli majd a diákok előadásait. Október 8–án a Szilágycsehi Művelődési Házban a tasnádi Teletinik csapat (Én tudom a dallamot, te tudod a szót), szombaton pedig szatmárnémeti és kaplonyi csapatok is megmutatják tehetségüket. erdon.ro2011. július 29.
Sarmaság a két arcú község
Az Ady hepehupás, vén Szilágyságához való közeledésre még nem sok jel utal, mindössze hosszan elnyúló, észrevétlen emelkedők láttatják, hogy véget ért az Alföld síkja. Nagyvárad irányából rendszerint Szilágysomlyón át vezet az út Sarmaságra, de mi letérünk a Báthoriak, majd Károlyiak szép kastélyát rejtő Bályoknál, amely az „aranykorban” Ceauşescu, manapság a gazdasági elit vadászatairól vált inkább hírhedtté, mint híressé. Kémeren és Kárásztelken vezet át a részben aszfaltos, részben kaviccsal szórt kanyargós, legelők ölelte út, amelyet Szabó Ödön útjaként is emlegetnek az ottaniak, nem véletlenül, hisz a szilágysági származású Bihar megyei politikus közbenjárására tették a személygépkocsik számára is elfogadható állapotúvá. Az ily módon megnyirbált távolság jócskán lerövidül, a kikerült Magura hegy csupán kaszálóvá szelídülve kísér. Valamikor az átkos utolsó éveiben jártam errefelé, jóleső érzés kerít hatalmába, amint „rápattanunk” a falut érintő, Zilahot Szatmárral összekötő kiváló minőségű aszfaltútra. A vidékkel nem fukarkodtak a teremtéskor, a gabonának való sík termőföld, a szőlőművelésre, gyümölcstermesztésre alkalmas domboldal mellett gazdag szénkészletet rejt a mély.
Megérintő bányászmentalitás. Sarmasági éveim alatt előbb a régi falurészen, majd az úgynevezett Bányatelepen laktam hosszú ideig. Az utcán jövő-menőket fürkészve keresem az emlékezetembe vésődött arcokat, de mind idegenek számomra. Azóta felnőtt egy új nemzedék, a régiek pedig elköltöztek, vagy az évek jócskán átcsiszolták az ábrázatukat. Az erre tévedt idegen első pillantásra megállapíthatja, hogy gazdag településre tévedt, az emeletes házak némelyike már-már hivalkodó, a giccses megoldás sem ritka, a jómód gyakori errefelé. Közel száz éven keresztül volt pénzforrás a szénbánya, emellett a szorgalmáról is ismeretes sarmasági ember soha nem szakított a földdel, a gazdálkodással. A vasúti csomóponttal áldott településről három irányba fut a vicinális, és Zilah, Kolozsvár, Szatmárnémeti, Nagyvárad piacaira mindig jutott a sarmasági tejfölből, túróból, zöldségből, baromfiból. A Szilágy megye északi részén elterülő nagyközséget 25 kilométer távolság választja el a megyeszékhelytől, Zilahtól. A Nagykároly–Szilágysomlyó autóút itt ágazik el a megyeközpont felé. A bányászmentalitás szellője megérintette bár az ott élőket, mégis inkább megmaradtak nyakas, büszke magyar gazdának, aki számára a tisztességes munka becsülete elsődleges.
Macskafarknyi történelem. Sarmaság vaskori település, első írásos emléke a 14. század közepéről való, amikor is a Sarmassághyak birtokolták a környéket, értelemszerűen az elnevezése is innen eredeztethető. Bár akadtak, akik egy hasonló hangzású növénynévből, a medvehagyma jelentésű sarmásból származtatják a falu elnevezését. A későbbiek során, házasság révén, a Kemény família tulajdonába került a település; a legrégibb – ma faluházként működtetett – épület az általuk 1745-ben emelt udvarház. 2005-ben a helybéliek szobrot emeltek Kemény János fejedelem tiszteletére. Az egykoron magyarok lakta Sarmaság lakossági összetétele jócskán megváltozott. A legutóbbi, 2002-es népszámlálás adatai szerint Szilágy megye legnagyobb községében 5168 magyar, 1156 román és 217 cigány él, 4 ukrán, valamint egy-egy német és orosz nemzetiségű polgár mellett. Ide tartozik még közigazgatásilag Szilágylompért, Selymesilosva, Majád, Magurahegy és a ma már lakatlan Parttanya.
Városiasodó falukép.
A polgármesteri hivatalt keresem, de a régi épület helyén háromszintes ingatlan éktelenkedik, a külső falak szigetelésén még dolgoznak a kivitelezők. A belső tér viszont már teljesen elkészült, és számtalan nagyváros megirigyelhetné a funkcionalitásában is remek hivatalt. Már belépéskor polgárbarát figyelmességként kávéautomata, ivóvíz-adagoló fogadja az ügyfeleket. Dombi Attila János polgármester, ahogyan a sarmasági emberek általában, mosolyogva fogad, bizalmat előlegez a messziről jövőnek. Elsőként azzal sikerül meghökkentenie az elöljárónak, hogy nem tősgyökeres sarmasági. Bevallom, elképzelhetetlennek tartottam mind ez idáig, hogy egy bányatelepit maguk fölé válasszanak az „őslakosok”. Tudni kell ugyanis, hogy Sarmaság két részre tagolódik, az egyik a régi falurész, a másik a szénbányának köszönhetően kialakított, többnyire tömbházakból álló telep, ahol jobbára más vidékekről érkezett munkások leltek otthonra. A polgármester maga is így került ötéves kisgyerekként Sarmaságra. Emellett – kimondva vagy kimondatlanul – az sem segítette a polgármesterré válásban, hogy édesanyja román nemzetiségű. Dombi úgy véli, hogy a lakosság elégedetlen volt az előző évek vezetési stílusával, az ő hiteles választási programja ezért is hozta meg a sikert. Olyannyira, hogy az RMDSZ szervezte előválasztáson négy jelölt közül aratta le a babért, míg a végső megmérettetésen a szavazók nyolcvan százalékának a bizalmát élvezte, miközben a Magyar Polgári Párt jelöltjének meg kellett elégednie a maradékkal. Dombi fájlalja az erősen érezhető megosztó politikát, véleménye szerint ez nem használ a magyarságnak; amúgy a település két református lelkipásztorából egy élenjáró képviselője a Tőkés-vonalnak – ahogy ott fogalmaznak.
„Ez nemcsak az egyházat, de a magyarságot is megosztja” – toldja meg az elhangzottakat az időközben hozzánk csatlakozó Dari Tamás iskolaigazgató. A tanügyért felelős sarkítva fogalmaz, úgy véli, hogy a helyi RMDSZ ellenlábasai elvesztették hitelüket, mivel az említett lelkipásztor helyi RMDSZ-es tanácsos volt előzőleg, az MPP helyi elnöke pedig a megyei tanács tagjaként a tulipánt képviselte, Dombi ellenpolgármester-jelöltje korábban szintén helyi RMDSZ-es tanácsosként működött. Az ok nélküli pálfordulást nem tolerálja a választók többsége – vélekedik Dari Tamás.
Megragadva az alkalmat iskolaügyekről ejtünk szót, s evidens módon a nemrég lezajlott érettségi eredményeiről érdeklődöm először. Az igazgató bizonygatja, hogy diákjai semmivel sem maradtak alatta a megyei átlagnak. És ez, falusi középiskoláról lévén szó, igen nagy dolog. A líceumi oktatás kétnyelvű, románul és magyarul képezik a diákokat mechanikára, elektrotechnikára, és reál tagozat is működik. Az óvodától kezdődően közel hétszáz gyerekkel, fiatallal foglalkoznak, amint azt Dari mondja, kiváló körülmények között. Erről később, az iskolában tett látogatásom során magam is meggyőződöm: a tantermek rendezettek, az alig három éve épült tanműhelyek felszereltsége is modern, a testedzésre pedig a szabvány sportterem ad lehetőséget. Dombi Attilával útnak eredünk egy kis falunézőbe, s a község első embere közben sorolja az eredményeket, a még megvalósulásra váró terveit. Már pirosban áll a 24 lakrészes ANL-tömbház, a kultúrház rendbe téve, nemrég az erdélyi származású Tamás Gábor énekes volt a vendégük. A szennyvízelvezetést, a vízellátást szinte teljes egészében megoldották.
Tárnazárás - talajvesztés.
Húsz esztendőn át szinte senki nem foglalkozott a telepen élőkkel. A múlt század ötvenes éveiben épült bányászházak, panelek lelakottá váltak, itt volt az ideje a vízvezetékcserének. Ottjártunkkor javában folyt egy mini sportpályával megtoldott park kiépítése, egy sikeres pályázat eredményeként. A teleplakók nehezen birkóztak meg a kilencvenes évek változásai után bekövetkezett bányabezárással. Ez a bevándorolt réteg hozzászokott a nehéz munkáért járó jó fizetéshez, az ingyen lakáshoz, a különböző kedvezményekhez. A munkaidő végeztével többnyire a tömbházak előtt verték a kártyát, sörözgettek, mondhatni, gond nélkül éltek. A munkahelyvesztéssel egyben talajvesztetté váltak, szemben a faluban élőkkel, a régi sarmaságiakkal, akik számára ott volt a gazdálkodás, ami perspektívát jelentett. Persze nem lehet általánosítani, hisz az ember hihetetlen mértékben alkalmazkodó, ezért a bányatelepen lakók közül sokan magukra találtak, vállalkozásba kezdtek, külföldön próbáltak szerencsét – sorolja a szociológiai tanulmánynak is beillő helyzetképet a polgármester.
A bányavállalat irodaépülete ma elhagyottan áll, kivert ablakok, kosz mindenfelé. A valaha szép napokat látott virágoskertet embermagasságú gyom, gaz, bozót uralja. Odébb foghíjas lépcsőjű felüljáró, a szénosztályozó óriás rémként mered a homályba, a csendet kóbor kutyák és szúnyogzümmögés-kíséretű békabrekegés teszi még kietlenebbé. Egy kis fantáziával a bagolyhuhogást is odaképzelheti az ember, és készen is állnak egy kísértetfilm díszletei. De a tikkasztó nyári nap, a poros kánikula sem kelt több bizalmat, a tömbházak előtt elvadult gaz, helyenként a tetőzet is csak mutatóba cipeli még a cserepeket. Egyes vállalkozók igyekeznek színvonalas kereskedelmet folytatni, ízléses terasszal ellátott szórakozóhely is akad. Furcsa kontraszt – már-már groteszkbe hajló – a telep látványa: a korszerűség lenyomatainak szomszédságában romokban hever a bányavállalat egykori klubépülete, ahol hajdanán naponta folyt a filmvetítés. Beljebb merészkedek, ürülék- és vizeletszag, a tetőzet a csillagos ég, a még ottfelejtett vörös bársonycsíkú függönyszegély a múltból kiált. E borzalom-házából kilépve szemközt még üzemel a régi csorgó, az emberek gondtalanul cseverésznek a jó artézi vízre várva. A felszíni fejtés után megmaradt bányató környéke szemétteleppé degradálódott, s az ölnyi gazban ha látszani nem látszik is a lopva odavitt hulladék, a szag óhatatlanul is trehányságról árulkodik. Dombi szeretné a tavat a falu tulajdonában tudni, hogy bekerített, korszerű, vonzó halastóvá alakíthassa. A kilencvenes évek után a fokozatosan leépített bányavállalat vezetői széthordtak mindent. A meglévő értékek megőrzésének jogcímén hatalmas összegeket nyúltak le, és állagmegőrzés helyett töméntelen mennyiségű vasszerkezetet értékesítettek ócskavasként, amiből csinos kis vagyont kapartak össze. A megyei tanács most próbálja valamilyen úton-módon megvásárolni a bányaépületet, benne öregotthont létesítenének. Az ingatlanban nagyméretű ebédlő, konyha szolgált egykoron a bányászok étkeztetésére. A polgármester további álma egy strand megépítése, mivel Szilágy megye igencsak híjával van a fürdőhelyeknek. A hajdani bányavállalatnál saját orvosi ügyelet működött; jelenleg a nagyközségben mindössze két általános orvos óvja az egészséget. Dombi most talpal egy sürgősségi osztály létrehozásáért, de így is három kilométert kell gyalogolniuk a telepieknek a falusi rendelőig.
Bányamúlt bányászszemmel.
Még jól emlékszem Spurigán Géza mérnökre, aki éveken át a vállalat aligazgatójaként dolgozott, mígnem 1991-ben nyugdíjba vonult. A ranglétra minden fokát megjárta, fiatalként segédbányászkodott, a zsebében már technikusi diplomával érkezett Lupényba, szüleinek kulákká való nyilvánítása nehezítette a pályája alakulását, de végül elvégezte az egyetemet. 1965-től él a sarmasági bányatelepen. Az öregúr szívélyesen fogad, fizikai és szellemi frissessége irigylésre méltó. Beszélgetésünk óhatatlanul a bányászatra terelődik. Az első tárnát 1910 körül nyitották meg, akkoriban még kezdetleges eszközökkel dolgoztak, jobbára szekerekkel szállították a kitermelt portékát az állomáson pöfögő gőzmozdonyok etetésére. A második világháború után beindult a nagyüzemi kitermelés. Összesen huszonhárom rétegben folyt a munka, 30-tól 180 méter mélységig merészkedtek le. Összefüggő, nagy kiterjedésű szénrétegeket rejtett a mély, a tizenhatos réteg volt a leggazdagabb, ott két és fél méter vastagságot is elért a szén – hallgatom a nyugalmazott mérnök-igazgató szakszerű magyarázatát. A sarmasági szén jellemzői kiválóak, szennyezettsége alig 3-4 százalékra tehető, kalóriaértéke 2,4–2,8 kilónként, vagyis az egy kilogramm elégetett szénből felszabaduló energia három kilogramm keményfáéval egyenlő. 1965-re az évi kitermelés közel 500 ezer tonnára volt tehető, 1975 és 1989 között felpörgették a termelést évi 900 ezer tonnára, és 2500 munkással dolgoztak. A nyolcvanas években megkezdődött a külszíni kitermelés is, hat méter mélyen már találtak szenet. Ebből évente 30 ezer tonnát szedtek ki. Spurigán mérnök megítélése szerint még nyolcvan évig gondtalanul működtethető lett volna a bánya, már ami a mélyben lapuló tartalékokat illeti. De az emberi szándék másként döntött, mindinkább visszafogták a termelést, 2004-ben pedig leállt a mélyszíni fejtés.
Új gyülekezetnek új templom dukál.
Manapság ritkán fognak új templom építésébe, mármint a magyar közösségek, mert a hagymakupolás az gombamód terem, ha kell, ha nem. A templomépítés már önmagában is csoda, hát még ha új gyülekezet születésével társul. A bányatelepen élő reformátusok zöme egyáltalán nem vagy csak ritkán jutott el a falusi templomba, a távolság gyakran legyűrte az ige iránti éhséget. Hamar felismerték a lehetőséget a Jehova Tanúi szekta tagjai, és bevetették magukat a bányászok megtérítésébe. Ennek veszélyeit felismerve az akkori lelkipásztor, Bessenyei István kibérelt egy helyiséget a telepen, és a Ha a hegy nem megy Mohamedhez… mondást szem előtt tartva minden vasárnap délután istentiszteletet tartott az ottani híveknek. A telep 1400 lakosából körülbelül 450 református, ami tetemes lélekszám külön gyülekezet létrehozásához. Így gondolták ezt az ott élők is, és testvéri szeretettel leváltak a falusi gyülekezettől 2001-ben – tudom meg a gyülekezet főgondnokától, Nagy M. Sándortól, aki szívesen informál a történtekről, mivel a lelkipásztor épp szabadságát tölti. Az új gyülekezet egy lelkes és elszánt papot is kapott Lucza István személyében. A polgármesteri hivatal kiutalt egy lakrészt, ahol a lelkipásztor ideiglenesen meghúzódhatott családjával. Közös összefogással megvásároltak egy romos épületet, felújították, még harangot is szereltek be. Ez volt az első „temploma” a kis közösségnek. Hamarosan felmerült új templom és paplak építésének a gondolata is, s a tervet tett követte, így 2008-ban már megtarthatták az első istentiszteletet az új templomban. Az épület többfunkciójú, az alagsorban iroda, valamint egy konferenciateremnek is beillő helyiség is található. Az eltelt években a gyülekezeti tagok száma megközelítette a hétszázat, ami a falu közelebb eső részén lakó hívek „átigazolásának” tudható be – magyarázza a tisztségét öt éve ellátó főgondnok. Az elmúlt hónapban ünnepelték a gyülekezetalapítás 10. évfordulóját, s a megemlékezésre többek között Csűry István püspök és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke is meghívást kapott. Ez utóbbi annál az oknál fogva, hogy a magyar szervezet másokkal egyetemben hathatós támogatást nyújtott a templomépítéshez.
Teraszárnyék vagy pincehűs.
Már délutánba szaladt az idő, aki csak teheti, árnyékba menekül a tikkasztó kánikula elől. A telepen élők többnyire vendéglők teraszain ücsörögnek, jéghideg üdítő, sör mellett, a falubéliek inkább a gyönyörű panorámát nyújtó szőlőhegyet választják menedékként. Régi ismerősömet, Meleg Imrét is a pince hűvösében köszönthetem, karimás szalmakalapjában a hordók igencsak megapadt borszintjét méregeti. Nemcsak az okos beosztás, de a hőség miatt is ajánlatosabb fröccsöt fogyasztani, nem tiszta bort. Nyaralószerű pincéje előtt 500 tőke szőlőt művel, s mióta nyugdíjas, itt szinte naponta talál elfoglaltságot, matatnivalót. A sorok között megterem a télire való zöldség, hagyma. Jó terméskor ötszáz liter bornak valót is kisajtol, most éppen azon bosszankodik, hogy nemrég jégeső verte el a szemeket. A kollektivizálás az ősi pincék zömét tönkretette, a legtöbb már új építésű, tetőtérrel hivalkodó.
Amikor tiszta, páramentes a levegő, messzire ellátni innen, a látóhatárnak csak a szilágysomlyói hegyek szabnak határt. A képzeletnek még az sem, hisz tárnák mélyére látni innen, csillék zakatoló csattanása réveszt, mígnem átköszön a pinceszomszéd, amúgy bányászmódra: Jó szerencsét! Erdélyi Riport (Nagyvárad)2011. november 14.
Nyílt levelekben vitatkoznak a szatmárnémeti színészek
Lőrincz Ágnes Keresztes Attila védelmére kel, Bessenyei István pedig nyugalomra inti a feleket, arra kérve mindenkit, legalább az évadot vigyék végig.
Nyílt levelekben vitatkoznak egymással a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagjai: Nagy Csongor, a társulat egyik sztárszínészének csütörtöki levele után – amelyben kifejti, hogy az anyagi problémákon túlmenően is komoly gondok vannak a színházban, és hogy Keresztes Attila művészeti vezető nem hajlandó a gondokkal foglalkozni – most újabb két színész fordult a sajtóhoz.
Lőrincz Ágnes, aki 2001-től öt évig a társulat művészeti vezetője volt, Két év, amitől több lettem című levelében pártfogásába vette Keresztes Attilát, Bessenyei István, a trupp rangidős színművésze pedig arra inti a vitázó feleket, hogy higgadtan gondolják át a problémákat, és arra koncentráljanak, hogy legalább az évadot lehessen a kezdeti felállással végigvinni.
„Azt gondolom, hogy ami a színházunkban és a színházunk körül most történik, az a minőség és művészi színvonal elleni puccs. Most Keresztes Attilán próbálja elverni a port, mind a politika (ami nem lep meg), mind a kollégák, akik talán saját félelmeiket, önmagukkal való elégedetlenségüket próbálják igazolni, leplezni ezáltal. És bár elég sok mindent megértem már, igazgató is voltam a társulatnál, szóval tudom, kitől mi várható – most mégis meglepetés ért – írja Lőrincz Ágnes. – Mindenki elismeri Keresztes Attila érdemeit, a színházban általa létrejött minőségi változást, de ugye hát ez nehéz, fáradságos, gyötrelmes egyeseknek – másoknak meg túl sokba kerül.”
A színművész elismeri, hogy valóban gondot jelentenek az alacsony fizetések, de szerinte ebben Keresztes nem hibás, emiatt az önkormányzatot okolja. „Ami a pénzt illeti, hát az valóban kevés. Megalázóan kevés. Olvasom, hogy nincs törvényes lehetőség. Van, uraim! Van! És van olyan önkormányzat is (feleekkora városban is), ahol áldoztak a kultúrára, a színházra, és a színészek megkapták a színházi törvény által engedélyezett legmagasabb fizetéseket” – írja. „Őszintén drukkoltam érte, hogy ennek a fiatalembernek sikerüljön, hogy legyen ereje, kitartása és bátorsága végigvinni azt, amit nekem sem sikerült – de amiben őszintén hiszek. Mert szakmai tudása az van, nem kétséges” – olvasható Lőrincz Ágnes levelében.
Bessenyei István szerint „az évadnak mennie kell, az előadásokat az elsőtől az utolsóig le kell játszani, a műsortervet végig kell vinni annak, aki eltervezte és felépítette, azokkal a színészekkel, akikre a szerepeket kiosztották”. „Ez az egész botrány lassan a színház ügyének árt, a társulatot emészti fel, és a kollégák munkáját veszélyezteti” – írja a társulat legidősebb aktív színésze, aki szerint az évadtervet akkor is teljesíteni kell, ha magánemberként nem tudnak megegyezni a felek, aztán évad végén eldöntheti a társulat, hogy kinek kell mennie.
„Most itt van ez a helyzet. Elmentetek, és recseg-ropog minden. Az egész évad veszélyben forog. A tömeg pedig skalpot akar – a Keresztes skalpját. Természetes is, mert a néző, aki rajong értetek, és nem látja át a belső működést, a kockázatokat, ki másra is mutathatna rá, mint a főnökre?” – üzeni Bessenyei a két felmondott kollégájának, Nagy Csongornak és Rappert Gábornak, rámutatva, hogy nem egyedül Keresztes felelőssége a béke és nyugalom biztosítása. „Tegyétek félre most a személyes gondokat, a szakmai sértettséget, a pénzügyeket mindhárman, és jussatok megegyezésre” – javasolta a két színésznek és a művészeti vezetőnek Bessenyei István
Krónika (Kolozsvár)2011. november 17.
Sajtónyilatkozat
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek.
Alulírottak – valamennyien a Harag György Társulat tagjai, a színház munkatársai – a sajtóban és a város életében nagy vihart kavaró felmondások és az ezek mentén kibontakozott nyilatkozatháború kapcsán egy közös állásfoglalás megfogalmazását láttuk szükségesnek, amely reményeink szerint pontot tehet ennek a szomorú, és mindenki számára ártalmas ügynek a végére, annak érdekében, hogy a továbbiakban háborítatlanul folytathassuk a munkánkat, a színház pedig arról szóljon, amiről szólnia kell: közös alkotásról, színészek és közönség találkozásáról, jó előadások létrehozásáról.
Valamennyiünket szomorúsággal töltött el, hogy két nagyszerű színészkollégánk, Nagy Csongor Zsolt és Rappert Gábor elhagyja társulatunkat, ahogyan a nyáron felmondott, tudomásunk szerint főként anyagi okokból külföldre távozott két kolléga hiánya is.
Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort valamennyien épp oly fontos, tehetséges és nagy szakmai tudású alkotótársaknak tartjuk, mint a sajtóban oly sokszor támadott művészeti igazgatónkat, Keresztes Attilát, akinek két évados munkája nyomán társulatunk számos szakmai elismerésben részesült, és a legrangosabb romániai magyar színházak sorába emelkedett.
Ugyanakkor nehezen érthetnénk egyet azzal, hogy kollégáink évad közben hagyták ott társulatunkat: az ilyen lépés valamennyiünkre súlyos terheket ró.
Egy színtársulat mindig zárt alkotói munkaközösség. Legfontosabb döntéseit – a saját jövőjét illetően is – társulati gyűlések során hozza meg, nem pedig a sajtónyilvánosság előtt. Társulatunk három ízben is tartott társulati gyűlést, még azelőtt, hogy a probléma, magukat megnevezni nem kívánó személyek révén kiszivárgott volna a sajtóba. Ezeken a gyűléseken mindkét kollégánk részt is vett. A gyűléseken elhangzottak számos részlete már ismertté vált a különböző sajtóorgánumokon keresztül a város nyilvánossága előtt – köztük az a tény is, hogy a művészeti igazgató felajánlotta felmondását arra az esetre, ha ez maradásra bírja Nagy Csongor Zsoltot és Rappert Gábort. Ezt a felajánlást a felmondott kollégák nem fogadták el.
A társulati gyűléseken megszületett döntések értelmében, valamint a szakmánk írott és íratlan szabályainak szellemében, a továbbiakban zavartalanul szeretnénk folytatni alkotómunkánkat, a jelenlegi felállás és társulati összetétel szerint, beleértve a művészeti igazgatót, Keresztes Attilát is – miközben felmondott munkatársainkat bármikor készek vagyunk őszinte kollegiális tisztelettel és szeretettel visszafogadni soraink közé.
Két vezető színész hirtelen távozása rányomja bélyegét bármely társulat életére és hangulatára, és megingathat egy egész évadot. Egy művészeti igazgató meggondolatlan eltávolítása azonban romba is döntheti azt.
A fentiek jegyében arra kérjük a sajtó képviselőit, a helyi politikumot és a közönséget, biztosítsák számunkra a tisztességes alkotómunkához szükséges nyugalmat és háborítatlanságot azzal, hogy elhamarkodott döntések, aláírásgyűjtések, levelek és sajtónyilatkozatok helyett, továbbra is látogatják előadásainkat, a tőlük megszokott szeretettel bátorítva megfogyatkozott társulatunkat a további színvonalas, kitartó alkotómunkára.
Tisztelettel,
Lőrincz Ágnes színész
Bessenyei István színész
István István színész
Nagy Orbán színész
Gaál Gyula színész
Gál Ágnes színész
László Zita színész
Zákány Mihály színész
Galló Ernő színész
Némethy Zsuzsa színész
Varga Andrea színész
Boros Csaba színész
Nagy Anikó bábszínész
Bandura Tibor bábszínész
Bandura Emese bábszínész
Bessenyei Gedő István dramaturg
Balogh Attila rendező
Bodó A. Ottó dramaturg
Stier Péter ügyvezető igazgató
Végh Balázs irodalmi titkár
Tamás Ágnes művészeti titkár
erdon.ro